2010.11.13-án, a Székesfehérvári Helyõrségtörténeti Emlékgyûjtemény egy hadijáték bemutatót szervezett, melyen bemutatásra került (többek között) két 2. Világháború csata (egyik a Konrád hadmûvelet egyik részlete, másik a Pegasus híd elleni német ellentámadás). A nap második felében azonben bemutattunk egy vadnyugati csatát is. A mexikói oldal egy 4 csatás összeszokott banda volt, míg a másik oldalon egy kezdõ texas ranger csapat állt fel.

Meglepetés Union Cityben

Lágy szellõ lengedezett Union City felett, ahhoz azonban elég erõs volt, hogy az utcán egy ördögszekeret görgessen keresztül egyenesen a WELCOME feliratot tartó oszlopoknak.
- Menjünk – szólt halkan Carlos Calvera. – Én felmászok a víztoronyba, majd onnan fedezlek benneteket.
- Biztos, hogy elmentek, jefe*? – Kérdezte bizonytalanul Luis Gonzales, ez a tequila szagú, borostás mexikói.
- Raul figyelte a várost egész nap. Ne nyavajogjatok, nincs itt ma Portman sheriff. Indulás! – Az utolsó szavakat már szinte kiabálta a nagydarab bandavezér.
Elindultak. Calvera a víztorony felé indult, kezében az új szerzeménnyel, egy Sharps .50-es bölényölõ puskával. Remek fegyver a banda fedezéséhez. És persze az sem utolsó szempont, hogy nem kell a harc sûrûjében kockáztatnia a bõre épségét. Senki nem mert neki ellentmondani, hiszen eleve õ a bandavezér, másrészt a legjobb céllövõ a bandában.
A mexikói banditák szinte már kényelmesen indultak el a kihalt fõutcán. Nem csoda, hogy kihalt. Újabban ha Calvera és a bandája megjelent egy városban, hamar eltakarodtak az emberek az utcákról. Ha ugyanis Calvera valahova beteszi a lábát, ott biztosan eldördül egy két lövés. De sokkal valószínûbb, hogy még ennél is több. A kövér mexikói bandavezér felmászott a víztorony tetejére és egyáltalán nem lepõdött meg, hogy ebben a madgasságban már sokkal komolyabb a szél. Várakozásaival szemben nem látta be elég jól a várost, de a bankra rálátott, és mivel a cél amúgy is az az épület, így nem kesergett a helyzetén. A szél már jobban aggasztotta. Bár a prérin hozzá szokott, hogy erõsebb szélben harcoljon a puskájával, de sosem szerette, mert így sokkal rosszabb eséllyel talált el bármit is.
A doktor házánál néhány láda és hordó mögött Marco Antonio és Felipe Rivera megállt. A bandából nekik voltak még használható viszonylag hosszú távú fegyvereik. Marco egy remek 1873-as Winchester modellt birtokolt, társa pedig egy kevésbé szokványos 1855-ös Colt Springfield-et. Eddig mindkettõ remekül bevált. A hordókra kényelmesen le lehetett támasztani a fegyvereket és remek rálátás nyílt a Union Bank épületére.
A többiek a doki háza és a sheriff iroda mögé húzódtak. Itt még egyszer átismételték, hogy kinek mi a dolga. Luis Gonzales vitte a szót.
- Juan, te túl mész a bankon és megállsz a raktárépületnél. Ha baj van berohansz a bankba és jelzed nekünk.
- Evita kedves itt maradsz a börtön mögött, és a kerítésen keresztül nézelõdsz. Ha gond van Carlos felé menekülsz és vele maradsz. Será?**
- Si. – válaszolta a csapat egyetlen nõi tagja, Evita Peritez. Két hónapja csatlakozott Calvera bandájához, a két öccsét kereste, de Duarte és Enriqe már rég nem volt az élõk sorában. Épp az a Portman sheriff küldte õket a másvilágra, akit most nagyon el akartak kerülni.
- Ernesto, neked az lesz a …
Ebben a pillanatban lövés dördült, és Felipe kiabált át az elhaló lövés házfalakról visszaverõdõ zaján keresztül.
- Fegyveresek a karámnál. Közelednek!
És valóban. Carlos Calvera nagyon jól kitalálta a bankrablást. A csapat egy kisebb része a közeli Wilson tanyán tett látogatást, elvittek két marhát és egy csikót. Azt ígérték, hogy másnap visszatérnek a többiért és addigra Judith-ot is kerítsék elõ, mert Calverának dolga van vele. A terv bevált, Portman sheriff elindult, hogy csapdát állítson nekik, mialatt õk kirabolják a Union Bankot. Azonban egy dologgal nem számolt a vén Calvera: távírón a sheriff értesítést kapott, hogy George Hamilton kapitány egy pár texasi rangerrel a városba érkezik, egy bizonyos Wales banda után kutatva. Portman és Hamilton megállapodtak, hogy a mai napon a rangerek vigyáznak a rendre Union City-ben. Na ez az, amirõl Calvera nem tudott.
Újabb dörrenés. Ezúttal a magasból egy mélyen durranó hang. Megszólalt a bölényölõ. Az elõl haladó ranger két métert repült hátra és többet nem mozdult. Calvera átkozottúl jó céllövõ. A mexikóiak a pillanatnyi fedezéket jelentõ palánk kerítés mellé rohantak. A rangerek nem törödtek a veszteséggel, tovább nyomultak elõre, ketten pedig felmásztak az akasztófával szemközt álló ház tetejére.
- Na ennyit a tervrõl. – dünnyögte Luis, és hátralökte a sombrerot a fején, hogy a homlokát és a kopaszodó feje búbját meg tudja törölni.
- Most mi lesz, Luis? – kérdezte Ernesto Sanchez.
- Az, hogy befogod a pofád, és hagysz gondolkozni! – köpte a szavakat Ernesto felé ingerülten Luis.
- Na jó. Nem lehetnek sokan. Megkerüljük a kerítést, és lerohanjuk õket. Calvera, Felipe és Marco majd fedez minket az utca felõl. Antonio, menj és figyelmeztesd a két puskást.
- Si.
Az egyik ranger már eljutott az akasztófáig, a háztetõn álló társai folyamatos tüzeléssel fedezték az útját. És nem is lõttek rosszul: néhány perc alatt Luis Gonzales a földre került a fájdalomtól vonaglott. A vállán egy elég súlyosnak tûnõ seb tátongott. A mexikói puskások is tüzeltek, de eredménytelenül. Evita és Juan a földre vetette magát, Ernesto pedig a ház mögé rohant. Egy újabb ranger érte el az akasztófát.
- Na ennyit a lerohanásról, Luis. – gondolta Evita Peritez, amikor a férfi pisztolyáért nyúlt a porba. Még nem volt olyan régóta a bandában, hogy saját fegyvere legyen. Nem is nézték volna jó szemmel a többiek. De most majd megmutatja nekik, gondolta. Az egyik ranger eljutott a sheriff irodáig és ott lapult a falnál. A társai a tetõrõl fedezték, míg egy másik társa már az akasztófánál volt és a kerítést lõtte.
- Na most! – kiáltotta Ernesto, és kiugrott a kerítés mögül. Juan követte. Kissé lemaradva bár, de Evita és Raul is utánuk indult. A ház másik oldalán pedig felbukkant Antonio Brucha, a hallgatag mexikói, és egy macheta-t lengetve futott a fal mellett álló ranger felé.
Újabb lövések. Ernesto összecsuklott. Antoniot lerohanták a rangerek és végül pisztolyaggyal verték le a lábáról. Ekkor egy mély hangú lövés dörrent, ami egyértelmûen az .50-es kaliberû bölényölõt jelentette. A bank tetejérõl leesett egy sötét kabátos ember, kezében puskát tartott. Többet nem tesz ilyet. A folyamatos lövöldözés ellenére a mexikóiak a sheriff iroda és az akasztófa közé szorult két ranger felé rohantak. Mindenki a földre került a verekedésben. Végül Juan és egy kék inges ranger tudott csak lábra állni. Raul Jimenez, aki világ életében messzirõl szerette nézni a csatákat, visszamenekült a kerítés mögé. Marco és Felipe annyira elõre jöttek, hogy a kék inges ranger hátába sikerült kerülniük. Egy-egy pontos lövés, és a fiatalember, néhai Thomas Carpenter, már a földön feküdt. Nem mozdult többet. Néhány lövés még csattant az akasztófán, de a rangerek érezhetõen visszavonulót fújtak.
Közben magához tért Luis Gonzales, és már osztotta az utasításokat. Természetesen rettenetesen káromkodott mellé. Ekkor Calvera érkezett a palánk kerítéshez és sietve mondta:
- Hozzátok Ernestot, ha még van benne élet, és segítsetek Lusinak is. Nyugatról porfelhõt láttam. Biztos, hogy az az átkozott Portman az. Tûnjünk el innen, amíg nem késõ. Raul, Marco, hozzátok a rangerek fegyvereit, aztán futás.

28 perccel késõbb:

- Jack Portman sheriff vagyok. Üdvözlöm a városomban.
- George Hamilton kapitány. Ugye tudja, sheriff, hogy egy mexikói banda ólálkodik a környéken? Alighanem a bank lehetett a céljuk.
- Tudom, kapitány. Egy elterelõ kis balhét csináltak a Wilson farmon. Hamar rájöttem a trükkre és vágtattam az embereimmel, ahogy csak tudtam, de látom önnek is sikerült megoldania a problémát.
- Hát sheriff, ha nem jön, és nem látom meg a porfelhõt, hát komoly bajban lettünk volna. Így is három nagyon jó emberem halt meg. A füstösképûek közül meg talán egyik sem, bár egyik komolyan megsérült, meg egyiket vinni kellett, de szerintem túlélik…

* jefe = fõnök
** sera? = így lesz?



Vissza a lap tetejére