Amikor nekiálltam a vámpír gróf sereg gyűjtésének, már akkor elhatároztam, hogy készítek hozzájuk egy fekete kocsit.
Ennek a döntésemnek több oka is volt. Egyrészt nagyon tápos jószágról van szó, másrészt az eredeti GW-s makett egyáltalán nem tetszik.
Lovak: A lovak elkészítése szinte semmiben sem különbözött a fekete lovagok lovainál használt technikától, hacsak annyiban nem hogy itt a fejpáncél helyett is rendes lószerszámot ragasztottam papírból, majd kifestettem kopottas bőr árnyalatra. A hajtót egy sima csuklyás Wraith figurából alakítottam ki, úgy hogy derékban kettévágtam, majd Alteco Epo Putty-ból kigyurmáztam a köpeny alsó részét. Ezután a figurát fehérre alapoztam, majd világoskék, és sötétzöld bemosóval kialakítottam a köpeny színét, majd sötétbarna bemosóval a csont színeket. Eredetileg egy cilinderes csontvázt akartam a sofőrülésbe, de idővel letettem erről a tervemről. A szekér elkészítése előtt tanulmányoztam egy kicsit a lovaskocsik felépítését interneten, hogy minél valósághűbb legyen a járgányom. A kerekeit a birodalmi nagyágyúról kölcsönöztem, a rugózását pedig 1mm-es fémlemezekből készítettem. A kocsiszekrényt magát kiszerkesztettem AutoCad-ben, majd sima öntapadós papírra kinyomtattam. Ezt a matricát kartonra ragasztottam, majd ezeket kivágva összeállítottam a járművet. A díszítését mindenféle maradék alkatrésszel oldottam meg, úgy mint ghoulfejek, egy káosz harcos kardja, nemes elf madár egy kicsit átfaragva, meg szintén egy nemes elf varázsló botjának a vége. A szakadozott függöny faragasztós papírzsebkendőből készült. A kocsi festése végtelenül egyszerű volt. Sima fekete spray-vel lealapoztam, majd egy kicsit világosítottam sötétszürkével. A ghoul fejeket acéllal szárazecseteltem, majd az arany színeket megfestve már csak a koszolás volt hátra. A koszolást barna bemosókkal, és különböző árnyalatú pasztelkréta porokkal készítettem el, így máris nem tűnt olyannak mint ami most gurult ki a Black Coach gyárból. A makett alapját sima vastag kartonpapírból vágtam ki, majd jó székesfehérvári földdel, és némi műfűvel tettem élethűbbé. Az alapnak van még egy kis érdekessége egy letaposott törpe puskás, amiből túl sok nem látszik a kerekek miatt. Rögtön az első csatában be is vetettem a kis szekeremet, és egy csöppet sem csalódtam benne. Nem nagyon kellett lassítania, amikor birodalmi muskétások kerültek az útjába, csak hát a lendülettől lement a térképről... |