Történet
Az EMESE Repülőgépgyár (Az MSrE - Műegyetemi Sportrepülő Egyesület és a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap alapította) Ferihegyen, a repülőtér 4-es út menti sávjába a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület repülőgépterveinek sorozatgyártására épült 1940-ben, 240 fővel működött. Az M-25 Nebuló repülőgép alapelemeinek felhasználásával, egymás melletti ülésekkel a légierőnek 25 áttervezett iskola- és futárrepülőgépet készítettek 1943 végére. A terveket Szegedy József és Jancsó Endre készítette. A repülőszázadoknál a kis fogyasztású, zárt kabinos, viszonylag gyors kis gépek futárfeladatra jól beváltak. Le- és felszállásukat a törzs alá nyúló terpeszlapok segítették. Mély szárnxú, két főtartós faszerkezettel, réteges lemez és vászonborítással, acélcső törzzsel a rácsra húzott alakadó keretekkel, vászonborítással készült. A 2 méter nyomtávolságú futóműve (alkalmanként sítalpa) lágy rugózású, áramvonalas burkolatba vont rudazattal kialakított merev szerkezet volt. Egy példánya újjáépítve 1945 után is repült. Az M.001-M.025 jelzéseket viselték. 1943-ban építették meg az Em-27 (M-27) kétüléses vadász-gyakorló gépet, melyet szintén Szegedy József és Jancsó Endre terveztek, és egy 176 kW-os Argus As 10/C motor hajtott. Az Em-27 sorozatgyártása sosem indulhatott be a közeledő front és a Ferihegyet ért nehézbombázások miatt. Nem volt már idő a gyár áttelepítésére az ország nyugati részére és így a prototípus teljesen megsemmisült. Adatok
Wargame Az Emese Em-29-et egy makettgyártó sem gyártja jelenleg. A Levente II-höz hasonlóan ezt a gépet is csak speciális helyzetekben használhatjuk fel Wargame-ben, ilyen lehet például, ha futárgépként használjuk.
Források Ezen összefoglaló elkészítésében az alább olvasható forrásokra támaszkodtam. A kérdéses források kérdőjellel megjelölve. Gliders Bonhardt Attila, Sárhidai Gyula, Winkler László: A Magyar Királyi Honvédség vegyverzete |