Scenario leírása Csata leírása |
Acélmarkú Wrouk fekete ork nagyfőnök hadjáratot szervez a Birodalom ellen, és ezért sok zőőőd-bőrű törzset hív össze, hogy az akció sikeres legyen. Azonban ahogy a Törött Squigláb éjgoblin törzs a gyülekező helyre tart, sámánjai álmot látnak, melyben Mork és Gork rossz előjeleket sugall nekik. Ezeket a baljós jeleket a hadjárattal hozzák összefüggésbe, ezért amikor megérkeznek közlik ezt a többi törzzsel, majd kijelentik, hogy nem indulnak el a Birodalom ellen. Wrouk a tekintélyét veszti el, ha eltűri a lázadást, ezért az éjgoblinok megrendszabályozására szánja a hadjárat első csatáját. A baljós előjelek, azonban megrettentenek több egybegyűlt egységet is, így a hadigépesek és az összes sámán a Törött Squigláb törzs mellé áll. A nagyfőnöknek mindössze néhány póklovast, farkaslovast, ork harci szekeret, valamint a hibbant trollokat sikerül maga mellé állítani, a saját fekete ork testőrségén és a személyes zászlóhordozóján (és annak egységén) az éjgoblin Rövidlábú Markot-on kívül. Seregek: Ork: Fekete ork nagyfőnök (generális, gork páncélja) Éjgoblin nagyfőnök (seregzászlóvivő, pókzászló) 5 erdei goblin póklovas 5 goblin farkaslovas 20 éjgoblin (rövid íjjal) 9 fekete ork (bajnokkal) 2 ork vaddisznószekér 6 kőtroll Goblin: Goblin nagyfőnök (generális) Goblin sámán (2. szintű) Éjgoblin sámán (2. szintű) 21 éjgoblin (full command, lándzsával, hálóvetőkkel, két fanatikussal) 31 éjgoblin (full command, lándzsával, hálóvetőkkel, két fanatikussal) 6 póklovas (zenésszel, rövid íjakkal) 2 dárdavető 6 squiglovas 1 halálugró katapult Terep és felállás: A felállást a fekete ork által vezetett sereg kezdte meg. A balszárnyra helyezve a póklovasokat (egy erdő elé), mellettük álltak az éjgoblin íjászok (a zászlóvivő vezetésével). Tőlük jobbra a fekete ork egység (a generális vezetésével). Utánuk jöttek a trollok, majd a két szekér és a terep jobb szélén a farkaslovasok. Velük szemben az ellenfél 6 póklovasa állt, kissé mögöttük egy dombon a halálugró katapult, melytől jobbra, még szintén a dombon az egyik dárdavető. A terep közepe felé a nagyobbik éjgoblin egység, benne a generálissal. Kicsit jobbra és hátra a maradék dárdavető, benne a goblin sámánnal. A másik éjgoblin egységgel egy vonalban de a dárdavetőtől is jobbra helyezkedett el a kisebb éjgoblin egység, benne az éjgoblin sámánnal. A túlsó szélen pedig a 6 squiglovas foglalta el a kiindulási pontját. 1. kör, Ork: Acélmarkú Wrouk nem bír a harci dühvel, amit a lázadók iránt érez és egyből egy WAAAAGH kiáltással előre veti magát az osztagával együtt. A bal szélen álló póklovasok nem igazán tudják eldönteni, hogy jó oldalra álltak-e, civakodni kezdenek, mely verekedésbe torkollik, 3 társuk marad fekve a harsogó zöld fűben. A maradék két póklovas pedig hátat fordít a csatának és elszelel a csatatérről. A másik oldalon a farkaslovasokkal ugyanez a helyzet, de ők szerencsétlenebbül járnak, nincs aki elmeneküljön, a civakodásban lemészárolják magukat... Ezt látva a generális döbbenetében elfelejti a fekete ork egységet előre mozgatni, viszont a trollok és az éjgoblinok előre menetelnek. A szekerek pedig a trollok és az erdő között mozognak előre kissé. 1. kör, Goblin: A squiglovasok előre mozognak, elkerülve egy sziklát. A póklovasok előre menetelnek az erdőbe, a többi egység áll. Agyrobbantás varázslattal sikerül egy kőtrollt megölni, de más veszteség nem éri a fekete ork nagyfőnök seregét. A hadigépek vagy nem találják el ellenfelüket, vagy egyszerűen nem okoznak sérülést (a trollok regenerációjának köszönhetően). 2. kör, Ork: Az éjgoblinok a squiglovasok felé fordulnak egy kicsit, majd egy sorozatot eresztenek meg feléjük, aminek hatására egy squiglovas elhullik. A fekete orkok menetelnek előre, a trollok kisebb íves fordulásba kezdenek és bővítik az arcvonalukat egy fővel, ami hatására kilökik a fanatikusokat az egyik osztagból. Az egyik szekér a trollok mögé húzódik, a másik pedig marad az erdő takarásában. 2. kör, Goblin: Az squiglovasok civakodnak, úgy látszik, senkinek sem tetszik nagyon a fajtársak elleni harc. A póklovasok belefeledkeznek a csata látványába és az erdő szélén pihennek. A két éjgoblin osztag kissé íves fordulást tesz, de előre nem halad. Gork lába varázslattal sikerül az egyik szekeret megsemmisíteni, a dárdavetők és a halálugró nem okoz kárt. 3. kör, Ork: A trollok nem értik, mi történik velük, ezért csak fele sebességgel mennek előre, ami pont az egyik elszabadult fanaitkusra viszi őket. Az őrjöngő és pusztuló fanatikus egy sebet ejt az egyik trollon. A fekete orkok kicsit előre mozognak, de a fanatikusok még nem bújnak elő. 3. kör, Goblin: Az éjgoblin sámán osztaga civakodni kezd, majd a squiglovasok megrohanják az éjgoblin íjászokat, akik reflexből lőnek rájuk, és az összes támadót mérgező lövéssel sikerül is leteríteni (5 db 6-os dobás). A következő csapás egy Agyrobbantás képében jelenik meg, ami egyenesen a fekete ork csapatba Csapódik, de látszik, hogy a zőőőd istenek minden zőőődet a keblükön hordoznak, ugyanis a bevitt találatokat sikerül a páncélmentővel kivédeni. A hadigépek megint hatástalanok, sőt a halálugró katapult meg is hibásodik. 4. kör, Ork: A trollok megrohanják az éjgoblinokat, ezzel a második éjgoblin osztagból is kicsalják a fanatikusokat, az egyik átvág ugyan a trollokon, de sebzést nem okoz, a másik nem éri el az ellenfelet. Az éjgoblin íjászok alakzatrendezést hajtanak végre, és arcukat immár a tábla közepe felé mutatják. A megmaradt szekér az éjgoblin íjászok felé húzódik. A fekete orkok előre mozognak, hogy rohamtávba érjenek a kisebb éjgoblin osztaghoz. A trollokra eközben hálót dobnak az éjgoblinok. Ettől függetlenül 5 csuhás alak marad a földön, a túlerő azonban az éjgoblinoknak kedvez. A trollok mégis kitartanak. 4. kör, Goblin: A megmaradt 3 fanatikus céltalanul bolyong a terepen, osztagba nem ütköznek. Agyrobbantással és dárdavetővel sikerül megölni 5 fekete orkot bár azok ettől nem esnek pánikba. A közelharc folytatódik, sikerül egy sebet okozni a trolloknak, de azok is megölik a goblin generálist, meg egy pár suttyó gobbót is. A mérleg nyelve újfent a goblinok felé hajlik, a trollok ezt a pszichikai nyomást már nem bírják és megtörnek. Az éjgoblinok üldözik őket, le is vágják mindet de szerencsétlenségükre a saját fanatikusokon állnak csak meg, ami végzetes veszteséget okoz nekik, és pánikba esnek, miután 9 főt csapott agyon a haláltusáját járó fanatikus. 5. kör, Ork: Az éjgoblin íjászok civakodnak. A fekete orkok viszont rohamot jelentenek be a most már több főt számláló, de redetileg kisebb létszűmú éjgoblin osztagra. Azok egyből hálót vetnek a fekete orkokra. A küzdelemben elhullik vagy 5 éjgoblin, de elesik egy fekete ork is, így a közelharcot a goblinok nyerik, de a generális és osztaga kitart. 5. kör, Goblin: Mindenféle átkos mágiákkal az éjgoblin íjászokba sikerült pár sebet bevinni, valamint a Végzet Dudájával a megmaradt szekeret elfuttatni, bár olyan szerencsétlenül, hogy az pont a póklovasokon keresztül menekült, ami két halott póklovast jelentett a becsapódási sebek miatt. A közelharc folytatódik a fekete orkok és az éjgoblinok között. Újabb ork kerül a földre, de hullanak a gobbók is derekasan. Mégis a túlerő nekik kedvez és ezt már nem bírják a fekete orkok sem. Menekülésre fogják és hajszálnyival az időközben odakerült fanatikus mellett szaladnak el. Az éjgoblinok taktikusan nem kergetik őket. 6. kör, Ork: A generális gyülekezteti az osztagát, majd szembe fordul az éjgoblinokkal. Az íjászok kicsit fordulnak és egy sorozattal leterítenek két póklovast. 6. kör, Goblin: Nem sikerül gyülekeztetni a menekülő éjgobilnokat és azok leszaladnak a pályáról. De a csata hajrájában a még harcképes éjgoblinok előre törnek (6-os dobás animosity-re, 6 inch mozgással, ez ebben az esetben nagy pech), sajnos pont az időközben eléjük került fanatikuson állnak meg, de sok sebet nem okoz nekik. Varázslatokkal és hadigépekkel sikerül még pár íjászt megölni, valamint a generális mellett álló két fekete orkot is. Sőt a generálisra is adnak le lövést, de azt a mágikus páncélja hihetetlenül szívóssá tette, és ez megvédi a haláltól. A sok veszteség körülötte azonban akár pánikot is okozhatna, de legyűri az érzést és nem fut el. Epilógus: Acélmarkú Wrouknak le kell mondania a hadjáratról, hiszen a seregének nagyrészét elveszítette ebben a kis nézetkülönbségben. Gork és Mork jóslata beteljesedett, nagy veszteségek érték a zőőődeket, bár ehhez a Birodalomnak semmi köze nem volt. A csata döntetlennel ért véget, bár az is igaz, hogy ha mindössze 2 ponttal többet szerez a goblin hadvezér, akkor az ő javára dől el a csata kis győzelem formájában. Vissza a lap tetejére |