Scenario leírása Csata leírása |
A nemrég megnyílt Főnixcsarnokban játszottuk le Lajos barátommal a nemes elf-vámpír visszavágó ütközetet 2000 pontban. Az elfeket nem más hatalmasság, mint Teclis vezette harcba próbálva biztosítani a hegyesfülűek mágiafölényét. Hogy milyen sikerrel az lentebb olvasható. Seregek: Nemeself: Vámpírgróf: Terep és felállás: A terep egy erdőből, és egy kis dombból állot mindössze. Az erdőt is a bolt előtt található növényzetből kellett rögtönözni, mivel az elfek otthon felejtették az erdeiket. A felállás a következő képpen nézett ki . Az elf jobbszárnyon az íjászok és a kardművészek álltak a sárkánnyal. Középen 2 nyílvető, egy dárdás kocka, és a Teclis által vezetett főnix őr század. A bal szárnyat még egy nyílvető, és az oroszlánharcosok alkották. A vámpírok derékhada egy ghoul, és egy csontváz osztagból állott mindegyikben 2-2 vámpír. Ezek előtt egy sorban 20 zombi végezte az “élő” pajzs szerepét. A bal szárnyamon a fekete szekér, 5 lupi zombi (az értetlenkedő kedvéért a zombi farkas spanyol neve), és 5 óriás denevér tanyázott. Míg a másik oldalra a wraithek, és még 5 lupi zombi került. A kezdeményezést az elfek nyerték, és hatalmas szárnycsapásokkal meg is indult a sárkány…. 1. kör, Nemeself: A sárkány felrepül a dombra, a főnix őrők előre jöttek pár inchet, míg az oroszlános srácok teljes sebességgel berontottak az erdőbe megindulva a wraithek felé. Itt Lajos barátom be is jelentette, hogy azért ilyen bátor mert az egész osztag mágikusat támad, na erre én persze elkerültem őket az amúgy sebezhetetlen wraithekkel. Amágia fázisban a sárkánymágus az összes tűzvarázslatát rádobta a szekeremre, amit meg sem próbáltam semlegesíteni, mert ilyen minimális találati esélyre nem pazarlom az értékes semlegesítő kockákat. Ez volt az első nagy hiba a játékban. Ezeket a mágiákat (tűzfal, tűzgolyó) vagy a generális osztagára, vagy a wraith-ekre kellett volna dobnia, semmi esetre sem a T6 WS4+ os szekeremre. Teclis is varázsolgatott valamit, ami biztos hogy a végén egy ellenálhatatlan erejű drain magic kijött neki. A lövési fázisban lehullott a sorfalamból 5 zombi, és a bal szárnyon lévő öt lupi zombiból is megadta magát kettő. 1. kör, Vámpírgróf: Az egész sereg elindul az elfek közepe felé, a wraithek közelítenek a sárkányhoz, míg a bal szélső lupi zombik előrerohannak 18”-et a nyílvető irányába. Ez egy nagyon jól kitalált kis taktika, hogy hogyan szereljük le az ellen hadigépét az első körben (max mozgás, vanhel danse macabre), mivel túlerőben lévő félelmet okozó egységtől automatán futnának a kezelők, de mint láthatjuk a Lajos ellen sajnos egyszer sem jött be. De arra mondjuk nincs is taktika ha az ellenfél nem tud 5 alatt dobni hatoldalúval. Mágia fázisban teremtettem pár csontvázat, meg ghoult (persze szigorúan 2 kockával 7-es célszámra), és a Lupi zombikat betoltam a nyílvetősök arcába. Erre Arkhan könyvét használtam, amit jó szokásomhoz híven az első körben tönkre is tettem. Persze az elfek először támadnak 2 találat, 2 sebzés a harmadik elhullott a közelharci eredmény miatt. Jó kezdet. 2. kör, Nemeself: A sárkány berepül a seregem hátába, arccal a generális csontváz alakulatával szemben. Az ororszlánok kijönnek az erdő szélre, míg a kardművészek ráfordulnak a pálya közepére. A mágia fázisban egy tűzgolyó ledöntött 3 csontit, és egy Vaul szétválasztását kénytelen voltam tekerccsel semlegesíteni. A drain magic persze jött megint ellenálhatatlan erővel. A lövési fázisban lehullott 3 zombi, meg 2 lupi zombi, plusz a sárkány által leköpött 4 csontváz. 2. kör, Vámpírgróf: Eljött a bosszú ideje. A wraith brigád megrohamozta a sárkányt. Az óriás denevéreim rohamot jelentettek be az egyik nyílvető ellen, míg a másik oldalon ismét bevetettem a lupi zombi vs nyílvető kombómat hasonló sikerekkel mint az előbb (nem baj nem adom fel, menni fognak legközelebb is). A szekér berobogott rohanmtávba, a generális a csontváz alakulatával pedig egy teljes alakzat rendezés következtében ráfordult az oroszlánokra, ezzel bevédve a wraithek oldalát. Mágia fázisban 14 kockából teremtettem 6 csontit, meg rátoltam a farkasokat a nyílvetőre.(itt már marhára kezdett idegesíteni Teclis a kis trükkjeivel). A közelharcokban remekül szerepeltünk, a lupi zombikat kivéve ők sebokozás nélkül pusztultak. A wraithek levágták a sárkánymágust, a denevérek meg kifilézték a két gépkezelőt. Itt egy nagyon nagy hibát követtem el, mert nem használtam az overrun szabályt, így otthagyva a jó kis denevérosztagomat a kardosok előtt. 3. kör, Nemeself: A kardművészek megrohamozták a denevéreket, az oroszlánok forgolódva mozgolódtak egy kicsit, míg az íjászok jobb dolguk nem lévén elindultak a domb felé. A jobb szélen lévő nyílvetőt, mivel lőni nem tudott a kezelőik kivonszolták a csata sűrűjéből. A mágia, és a lövési fázis összesen 2 csontváz, és 5 zombi veszteséget okozott, ráadásul most a drain magic sem jött össze Teclis barátunknak. Úgy látszik itt már kezdték zavarni a koncentrációban az események. Ezek a zombik amúgy nagyon jók sorfalnak, 80 pontért 6 körig elszórakoztatták a nyílvetőket meg az íjászokat. Közelharcban a wraithek bevertek a sárkánynak 4 sebet, amitől szegény el is szaladt. A wraithek persze üldözték ezzel tökéletes oldal pozícióba kerülve az oroszlánharcosok elleni következő rohamhoz. A kardosok közelharcban megölték mind az 5 denevéremet, az előző köri hülyeségemnek hála. 3. kör, Vámpírgróf: A szekér rohamozta a lándzsásokat, a generális osztaga és a wraithek meg közösen az oroszlánokat. A megmaradt zombi sorfalamat egy kicsit közelebb terelgettem, és a ghoulok így ki tudtak manőverezni a kardművészek irányába. A mágia fázisomban konkrétan egy érdemleges dolog történt, a generálisom félrevarázsolt két kockával és kapot egy 8-as erejű ütést meg mínusz egy szintet. Közelharcban felhenteltük az oroszlánharcosokat mind egy szálig. Ők 3 csontváz veszteséget, és egy sebet okoztak a wraitheknek. A szekér a csattanással okozott 4 sebet, majd még vagy hármat a közelharcban, de a lándzsások kitartottak. 4. kör, Nemeself: A kardművészek közelebb araszoltak a szekérhez, de nem merték megtámadni. Az íjászok meg elkezdtek felkapaszkodni a dombra, de még nem értek fel a tetőre. A mágia fázisban Teclis próbálkozásaitt semlegesítettük. A lövési fázisban viszont 3 ghoul, és néhány zombi a nyílvetők áldozata lett. A szekerem vagdalkozott a lándzsásokkal. Jó néhányat levágtunk közülük, de még mindig kitartottak. 4. kör, Vámpírgróf: A ghoulok a két vámpírral rohamot jelentettek be a kardművészek ellen. Ez egy nagyon elkeseredett lépés volt a részemről, de Lajos nem ismerte fel az ebben rejlő lehetőséget így ki tudtam használni. A wraith osztag átsiklott az erdőn a főnixőrők oldalába. A generális csontváz alakulata egy alakzat újrarendezéssel szembefordult a főnix őrőkkel. Mágia fázisban a szekér elszívott egy kockát Teclistől és repülővé vált, a generális elmondott egy Vanhel haláltáncát a wraith-ekre, így beérték a főnix őrőket, akiknek a szélén maga a nagy varázsló állt. A következő varázslat 2 kockával szintén egy félrevarázslás lett aminek az eredménye képpen megszakadt a mágikus fázisom és az egyik vámpírom kapott egy sebet. Így kb 8 hatalomkockám úszott el. A wraithek mindenesetre levágták Teclist mint a pinty. A klubban lévő nézők nyomására mégsem készítek Teclis-zombi figurát mivel rábeszéltek, hogy az ekkora hősők elteleportálnak a haláluk előtt. Hagytam magam hiszen a következő alkalommal sem hagynám ki ezt a remek érzést. A szekér megint levágott pár lándzsást, és mivel már magasabb volt az egységerőm automatán elfutottak, persze utolértem őket. A végső ütközet a ghoulok és a kardművészek közt zajlott. Párbajban az egyik vámpírom levágta a bajnokot, míg a többiek lemészároltak 6 ghoult. Ez egy nagyon nagy hiba volt. Nem szabadott volna párbajra hívnia, és mindenkivel a két vámpírt kellett volna támadni, akik ingben gatyában hadakoztak ellenük. 5. kör, Nemeself: Az íjászok felértek a domb tetőre, a balszélen lévő gépkezelőknek meg elfelejtettünk terror tesztet dobni. Az íjászok lelőtték a megmaradt 4 zombimat a lövési fázisban.. Kézitusában alulmaradtak mind a kardművészek, mind a főnix őrők. Mindkét egység menekült, a főnix őrőket utolértem, a kardosok elfutottak a pálya szélére. 5. kör, Vámpírgróf: A wraith osztag megrohamozta a baloldali nyílvetőt, a ghoulok a jobb oldalit, a szekér meg a menekülő kardművészeket. Ezek természetesen csak a menekülés reakciót választhatják, így búcsúznak a játéktól. A többiek harcolnak, de kíméletlenül levágunk mindenkit. Mágia fázisban beidézek egy rakás csontvázat meg vagy három osztag zombit. 6. kör, Nemeself: Az íjászok remegve várják a folytatást a hegytetőn, közben lövöldöznek a csontikra. 6. kör, Vámpírgróf: A wraith osztag megközelíti az íjászokat kb 6 inch-re, a szekér berepül mögéjük, míg minden más osztag rájuk fordul hogy tudjunk varázsolni. Kapnak szerencsétlenek minden ártó mágiát, de a végső döfést a wraithek adták nekik akiket a generális penderített melléjük a vanhel varázslatával. Epilógus: Harmadszorra játszottam a vámpírokkal,, és ismét sikerült egy mészárszéket összehoznom. Rettenetesen erős fajt sikerült alkotniuk a GW-s srácoknak. Szerintem a játék egyik legjobb varázslata a Vanhel’s dance macabre, főleg hogy nem csak egyszer lehet vele próbálkozni körönként. Pár jótanács azoknak akik vámpír sereg ellen játszanak. Ezeknek a seregeknek a lelke a vámpírok, ha azokat sikerül levágni megnyered a játékot. Ebben a csatában még véletlen sem támadta senki a vámpírjaimat, négyen összesen 2 sebet kaptak az is mind félrevarázslás eredménye volt. És a végére egy jó hír, elkészült a zombi sárkányom, és a blood knight egységem is. Várom a lelkes kihívókat 3000 pontban….. Vissza a lap tetejére |