I. ALBA-TŰZ
(VERSENYKIÍRÁS)
Ugrás az eredményekhez
Ugrás a képekhez
A versenyen induló seregekre és versenyzőkre vonatkozó szabályok
1. | Minden sereg a verseny időpontja előtt minimum 1 hónappal hivatalosan megjelent seregkönyvével vesz részt a megmérettetésen (ennél frissebb könyvek nem használhatóak). |
2. | A seregeket 1650 pontból kell felépíteni a vonatkozó seregkönyvben és alap szabálykönyvben megadott szabályok betartásával. |
3. | A Dogs of War seregkönyvből az ott megadott szabályok szerint maximum egy osztag felbérelhető, de ez nem lehet a Regiments of Renown osztagok valamelyike. A felbérelt osztag minden tekintetben az alapegység részének tekintendő (%-ok, BSB, generális stb.). |
4. | A Dogs of War, a Chaos Dwarves és a Kislevi seregek is nevezhetőek különálló seregként. A Dogs of War seregek használhatnak maximum két Regiments of Renown egységet. |
5. | A szabálykönyvnek megfelelően a seregépítésnél a varázslók mágikus tanait előre rögzíteni kell (amelyiknél több lehetőség is van). |
6. | Nevesített modellek (se lord, se hős, se szörny, se osztagbajnok) nem használhatóak. (Ez nem vonatkozik a Regiments of Renown egységekre és bajnokaikra.) |
7. | Minden jelentkező csak egy sereggel indulhat! |
8. | Minden jelentkező a sereglistát Bogesznek küldje majd el e-mailben (excel vagy html formátumban). Lehetőleg arról az e-mail címről, amelyen leggyorsabban el lehet érni (csata időpont szervezés szempontjából fontos). |
A verseny lebonyolítása
1. | A verseny 4 fordulóból áll. |
2. | Az első forduló előtt kisorsolásra kerül minden játéksonak, mind a 4 ellenfele. |
3. | A játékosoknak a megadott sorrendben kell lejátszaniuk a játékaikat az ellenfeleikkel. |
4. | Minden fordulóra 2 hét áll rendelkezésre. Ha egy adott forduló csatái előbb véget érnek, akkor elkezdődhet a következő forduló előbb is. Nagyon indokolt esetben egy pár nap csúszás még beleférhet. |
5. | Minden csata előtt mindkét játékos húz a küldetés pakliból (lásd alább). A húzás akkor történik, amikor eldöntötték, hogy ki választ térfelet. Az a játékos húz másodszor a pakliból, aki a térfelet választja. |
6. | A csata eredményét a fórumba fel kell írni, eképpen: ki-kivel játszott, eredmény (pl. 13-7, beleszámolva a küldetésért járókat), részpontszámok (VP-k, beleszámolva a küldetésért járókat is), küldetés nevek. |
Speciális szabályok a csatákra vonatkozóan
1. | Esélykiegyenlítés Minden összecsapás előtt össze kell hasonlítani a játékosok által eddig gyűjtött pontokat. Ezek különbségét meg kell szorozni 10-el és ennyi pontnyi újabb egységet tehet a gyengébb játékos a seregébe. Ezzel a plusz ponttal nem növelhet már meglévő osztagot, és nem vehet ki egy régit, hogy egy újabbat betegyen. Azaz az eredeti seregen nem lehet változtatni. Ettől függetlenül lehet bele új karaktert, hadigépet, bármit venni, ami a pontba belefér, de az alap szabályokat tartani kell. Például nem mehet a ritka választások összesített pontértéke 25% fölé (viszont az így megnövelt seregértéket kell a %-ok meghatározásánál alapul venni).
Opció: a különbözetből számított pontértékben hozható akár szövetséges sereg is (szabálykönyvnek megfelelően), de ebben az esetben a kiegészítő seregnek is meg kell felelnie minden alap szabálykönyvi szabálynak (pl. legyen legalább egy karakter benne, aki "névleg" a generálisa, attól függetlenül, hogy a szövetséges sereg is beépül az alap seregbe és az alap sereg generálisát és BSB-jét használja, valamint minimum 25% alap egységnek kell lennie). Továbbá a szövetséges seregben nem lehet BSB, kivéve, ha az alap seregben eredetileg nincs BSB. Ha szövetséges seregtestet használ a játékos, akkor a %-os megoszlás tekintetében két külön sereget kell nézni, azaz a különbözetből adódó ponttöbblet nem emeli meg az alap seregben a %-os határokat. Fontos megjegyezni, hogy ha szövetséges csapat kerül a seregbe, akkor az összes többletpontot rájuk kell költeni, vagyis az alap sereg ekkor nem bővíthető (nem lehet keverni, hogy egy kicsit az alapot növelem, meg egy kis szövetséges sereget is hozok). |
2. | Pontozás Ha egy játékosnak sikerül a kihúzott küldetését teljesítenie, akkor a kártyán szereplő VP-ken kívűl +1 pontot is kap a versenyben. Így előfordulhat, hogy valaki 21-0-ra nyer. |
3. | KüldetésekA kihúzott küldetés lapot a játékos nem mutatja meg az ellenfelének. A csata folyamán, azonban igyekeznie kell a küldetést végrehajtani. A csata végén kölcsönösen megnézhetik egymás kártyáit. A következő csatában újra a teljes pakliból húznak, nem számít, hogy már egyszer volt az a küldetés az adott játékosnak.
Küldetések
a. | Öld meg a generálist: cél az ellenfél tábornokának megölése. Ha ez sikerül, akkor az egyéb pontokon túl +100 VP-t kap a játékos. |
b. | Szerezd meg, ami jár: cél a pálya felének birtoklása. A táblát 4 negyedre osztjuk és akkor számít a játékos tulajdonának egy-egy negyed, ha ott legalább annyi modellből álló egység tartózkodik, ami egy hadigéphez odafér (pl. 6 gyalogosból álló egység). Ha az ellenfélnek is van ott ilyen egysége, akkor semleges területnek számít. Ha sikerül 2 negyedet birtokolni, akkor +100 VP, ha 3 negyedet, akkor +150 VP, ha pedig 4 negyedet birtokol a játékos, akkor +200 VP-t kap. (A küldetés akkor sikeres, ha legalább 2 negyedet birtokol.) |
c. | Beér a paraszt?: a cél, hogy a generális eljusson az ellenfél táblaszélére (egészen a pálya széléig el kell jutnia és azt megérinteni). Ezt a játék folyamán egyszer kell teljesíteni, bármikor. Ha a generális lemenekül az ellefnél oldalán, az is érvényes ebből a szempontból. Siker esetén +100 VP jár. |
d. | Kell egy kis emlék: a cél az ellenféltől minél több zászlót összegyűjteni. A teljes siker, ha az összeset összegyűjti a játékos (csak ezért jár a +1 pont). Egyébként minden begyűjtött zászló +50 VP (az alapban is a zászlókért járó mellé), kivéve a BSB zászlója, ami + 100 VP. |
e. | Húzd meg magad: a cél, hogy a generálisod túlélje a csatát. Ha ez sikerül neki, +100 VP-t kap. |
f. | Ki a legény?: győzedelmeskedj legalább kétszer kihívásban (mindegy, ki hív ki kit, ha az ellenfél visszautasítja a kihívást, akkor az is sikernek számít). Ha ez sikerül, akkor +200 VP a jutalom. |
g. | A központban: ha a legnagyobb létszámú egységed a pálya elméleti központján áll a 6. kör végén akkor +100 VP. |
h. | Söpörjük le őket: ha minden egységeddel átlépsz az ellenfél kezdő térfelére a 6. kör végén, akkor +100 VP. |
i. | Nyírd ki a kuruzslókat: minden megölt varázstudó +100 VP a végén. Ha mind meghal teljesült a küldetés. Ha nincs varázslója az ellenfélnek, akkor bukta a küldetést a játékos. (Mindegy mitől hal meg, csak meghaljon, pl. miscast is jó.) |
j. | Védd meg a zászlót: ha a csatát túléli a BSB, akkor +100 VP. Ha nincs BSB-je a játékosnak, akkor elbukta a küldetést. |
4. | Csaták: a verseny négy fordulóján a következő négy csatát kell lejátszani egymás után (a sorrenden nem lehet változtatni!).
| 5. | Pontozás:
1. | A hagyományos (7. kiadású) pontozás alapján (20-0; 17-3; 13-7; 10-10) értékeljük a csatákat, ehhez jöhetnek még a küldetésekből adódó +1 pontok. |
2. | A veszteség okozásért járó pontok:
0-250: | | döntetlen (10-10) |
251-500: | | kis győzelem (13-7) |
501-1000: | | nagy győzelem (17-3) |
1001+: | | mészárszék (20-0) |
|
3. | A csatákban a hagyományos (8. kiadású) módon lehet VP-ket szerezni (begyűjtött zászló +25 VP, megölt BSB +50 VP, megölt generális +100 VP, osztagbajnok karaktert öl meg kihívásban +50 VP), ezekhez járulnak még a küldetésből adódó plusz pontok. |
4. | A sereg festettsége esetén további 1 pont járul a játékos eredményéhez, melyet a verseny végén kell hozzáadni (azaz nem számít bele a pontkülönbözet számításokba). A sereg festettségét is a verseny végén vizsgáljuk, így aki a verseny csatái között festeget a seregen, a végén még jogosult lehet a +1 pontra. Az utolsó csatában résztvevő "előny" pontból vásárolt egységeknek nem kell festettnek lenniük. Durva proxy (pl. sima jelölők jeleznek modelleket, vagy egy goblin dárdavetőt használ valaki törpe ágyú szimbolizálására) kizárja a +1 pontot, hiába festett a sereg. Továbbá nem jár a +1 pont akkor sem, ha a játékos egy kölcsönsereggel játszik (nem lenne ildomos valakit más munkája miatt jutalmazni). |
| 6. | Feladás: |
| Ha az ellenfél feladja a játékot, akkor a játékos a seregért járó összes pontot megkapja, a generálisért, a zászlókért és a BSB-ért járó pontokkal együtt. Úgy kell venni, hogy a játékos a küldetést teljesítette, kivéve ha azt alapból sem tudta volna teljesíteni (pl. nem volt BSB-je és azt kellett volna megvédenie). A játékot feladó játékos nem kap VP-t és a küldetést sem teljesítheti így, még akkor sem, ha a játék folyamán teljesítette azt. |
|
TippHammer
A TippHammer egy kis unaloműző játék, mely arra való, hogy a csaták szüneteiben is lehessen izgulni. A játék lényege ugyanis az, hogy
a verseny következő fordulójára a játékosok tippeket adnak le (minden csatára lehet tippelni). A tippnek a csata végeredményét kell taratlmaznia
és Bogesznek kell elküldeni. Minden forduló előtt a soron következő fordulóra kell tippelni.
Mivel a küldetésekért járó +1 pontokkal együtt nagyon nehéz lesz telitalálatot elérni, ezért mindenki (aki részt vesz a tippelésekben) megtippeli
a csaták végeredményét és a tényleges végeredménytől való eltérést "büntető" pontokkal "jutalmazzuk". Ha pl. valaki 14-7-re tippel egy csatát
(ugye a küldetésért járó +1-el ez is lehet), és a csata végül 3-17-re végződik, akkor a tippelő összesen 21 büntető pontot kap (11+10).
Az nyeri a tippversenyt, akinek a legkevesebb pontja van a végén. (Az igazán kevés jóstehetséggel megáldott tippelők csatánként képesek 42
pontot is elveszíteni: 21-0-ra tippelnek egy csatát és az végül 0-21-lesz.)
A TippHammerben való részvétel nem kötelező és az semmiben nem befolyásolja a tényleges verseny végeredményét. Azonban aki ezt a kis tippelős
játékot megnyeri, az elmondhatja magáról, hogy jó ember/sereg ismerő, vagy hatalmas szerencséje van...
|
Helyezés | I. Forduló | BP | II. Forduló | BP | III. Forduló | BP | IV. Forduló | BP |
1. | Szaka | 51 | Szaka | 105 | Akabi | 182 | Akabi | 264 |
2. | ACE | 52 | Bogesz | 106 | Bogesz | 187 | Bogesz | 275 |
3. | Akabi | 57 | Akabi | 114 | Szaka | 207 | Szaka | 309 |
4. | Bogesz | 58 | ACE | 116 | Juritya | 217 | Juritya | 334 |
5. | Juritya | 70 | Juritya | 127 | ACE | 223 | ACE | 384 |
5. | Pyerre | 70 | Bozsi | 141 | Pyerre | 273 | Pyerre | 411 |
7. | Bozsi | 71 | Pyerre | 162 |
Legjobb tippek:
0 BP:
Bogesz (4 db)
ACE (2 db)
Szaka (2 db)
Akabi (1 db)
Juritya (1 db)
Pyerre (1 db)
1 BP:
Akabi (4 db)
Szaka (3 db)
ACE (2 db)
Pyerre (2 db)
Juritya (1 db)
2 BP:
ACE (1 db)
Akabi (1 db)
Legrosszabb tippek:
41 BP:
ACE (2 db)
Pyerre (1 db)
35 BP:
ACE (2 db)
Juritya (2 db)
Pyerre (1 db)
34 BP:
ACE (1 db)
Pyerre (1 db)
Szaka (1 db)
Tippelők legjobb és legrosszabb tippjei:
Akabi: 0 és 27
ACE: 0 és 41
Bogesz: 0 és 26
Juritya: 0 és 35
Pyerre: 0 és 41
Szaka: 0 és 34
A verseny végeredménye
| VERSENYZŐK |
Név | Sereg | |
ACE | Warriors of Chaos | |
Akabi | Dark Elf | |
Bogesz | Dwarf | |
Bozsi | Skaven | |
Csillagvadász | Ogre Kingdoms | |
Fade | Vampire Counts | |
Frater Servitus | Lizardmen | |
Grasdal | Empire | |
Juritya | High Elf | |
Morgion | Warriors of Chaos | |
Pyerre | Ogre Kingdoms | |
Szaka | Vampire Counts | |
I. FORDULÓ | Battleline |
Dátum | Versenyzők | Küldetések | VP | Eredmény | Előny |
2012.03.06. | Akabi / ACE | I+ / G- | 1998 / 350 | 21 / 0 | 0 / 0 |
2012.03.07. | Bozsi / Bogesz | J+ / D- | 989 / 778 | 11 / 10 | 0 / 0 |
2012.03.08. | Szaka / Pyerre | A+ / G- | 1950 / 474 | 21 / 0 | 0 / 0 |
2012.03.08. | Csillagvadász / Frater Servitus | C- / G+ | 0 / 1900 | 0 / 21 | 0 / 0 |
2012.03.15. | Grasdal / Fade | J+ / C+ | 100 / 1007 | 4 / 18 | 0 / 0 |
2012.03.20. | Morgion / Juritya | C- / J- | 696 / 1519 | 3 / 17 | 0 / 0 |
II. FORDULÓ | Battle for the Pass |
Dátum | Versenyzők | Küldetések | VP | Eredmény | Előny |
2012.03.16. | Pyerre / Bogesz | E- / B- | 919 / 928 | 10 / 10 | 100 / 0 |
2012.03.20. | Csillagvadász / Akabi | G- / F+ | 1139 / 1304 | 10 /11 | 210 / 0 |
2012.03.22. | Szaka / Fade | A+ / D- | 1875 / 480 | 21 / 0 | 0 / 30 |
2012.03.22. | ACE / Morgion | I- / C- | 1090 / 582 | 17 / 3 | 30 / 0 |
2012.03.24. | Grasdal / Frater Servitus | B+ / G- | 1655 / 960 | 18 / 3 | 170 / 0 |
2012.03.27. | Bozsi / Juritya | A- / I- | 467 / 536 | 10 / 10 | 60 / 0 |
III. FORDULÓ | Dawn Attack |
Dátum | Versenyzők | Küldetések | VP | Eredmény | Előny |
2012.03.29. | Frater Servitus / Szaka | C- / J+ | 564 / 1120 | 3 / 18 | 180 / 0 |
2012.04.04. | Bozsi / Pyerre | E- / F- | 258 / 1656 | 0 / 20 | 0 / 110 |
2012.04.05. | Juritya / ACE | A- / A+ | 131 / 1891 | 0 / 21 | 0 / 100 |
2012.04.05. | Fade / Csillagvadász | A+ / C- | 1181 / 980 | 11 / 10 | 0 / 80 |
2012.04.10. | Grasdal / Akabi | E+ / J+ | 656 / 973 | 8 / 14 | 100 / 0 |
2012.04.11. | Morgion / Bogesz | F+ / H- | 345 / 1070 | 4 / 17 | 140 / 0 |
IV. FORDULÓ | Battleline |
Dátum | Versenyzők | Küldetések | VP | Eredmény | Előny |
2012.04.19. | Juritya / Szaka | E+ / J- | 1572 / 467 | 21 / 0 | 330 / 0 |
2012.04.18. | Csillagvadász / Bozsi | B- / F- | 162 / 1800 | 0 / 20 | 10 / 0 |
2012.04.23. | Grasdal / Bogesz | C+ / D- | 818 / 1273 | 8 / 13 | 70 / 0 |
2012.04.29. | Akabi / Frater Servitus * | - / - | 0 / 1800 | 0 / 20 | 0 / 190 |
2012.05.02. | ACE / Fade | A- / H- | 400 / 1825 | 0 / 20 | 0 / 90 |
2012.05.03. | Pyerre / Morgion ** | I- / C- | 0 / 1800 | 0 / 20 | 0 / 200 |
* A csatát nem játszották le.
** Morgion elérhetetlensége miatt a csatát végül Szaka játszotta le Mogion seregével.
Helyezés | Versenyző | Pont | VP | Lejátszott csaták | Festettség |
1 | Szaka | 61 | 5412 | | |
2 | Bogesz | 51 | 4049 | | |
3 | Fade | 49 | 4493 | | |
4 | Juritya | 48 | 3757 | | |
5 | Frater Servitus | 47 | 5224 | | |
6 | Akabi | 46 | 4275 | | |
7 | Bozsi | 41 | 3514 | | |
8 | ACE | 38 | 3731 | | |
9 | Grasdal | 38 | 3229 | | |
10 | Morgion | 30 | 3423 | | |
11 | Pyerre | 30 | 3049 | | |
12 | Csillagvadász | 20 | 2281 | | |
Kihúzott küldetések és teljesítésük
Összes teljesített küldetés: 17 db (37 %)
Összes elbukott küldetés: 29 db (63 %)
Teljesített küldetések száma alapján a rangsor:
1. Grasdal (4)
2. Akabi (3)
2. Szaka (3)
4. Fade (2)
5. ACE (1)
5. Bozsi (1)
5. Frater Servitus (1)
5. Juritya (1)
5. Morgion (1)
10. Bogesz (0)
10. Csillagvadász (0)
10. Pyerre (0)
Legtöbb VP szerzés egy csatában: Akabi (1998 VP) ACE ellen az 1. fordulóban.
Legnagyobb VP különbség egy csatában: Frater Servius (1900 VP) Csillagvadász ellen (Csillagvadász feladta a csatát) az 1. fordulóban.
Összesen megszerzett VP: 46438
Csaták megoszlása a végeredményt illetően:
Mészárszék: 11 db (csak a 4. fordulóban 5 db)
Nagy győzelem: 6 db
Kis győzelem: 2 db
Döntetlen: 5 db (csak a 2. fordulóban 3 db)
Legelső csata dátuma: 2012.03.06
Legutolsó csata dátuma: 2012.05.03.
Legnagyobb előny egy csatán: Juritya (+330 pont) Szaka ellen a 4. fordulóban.
Egy sereg kivételével minden seregnek volt vesztett csatája. Ez a sereg pedig Bogesz törpe serege volt. Két döntetlen és két gyöztes csatát vívott.
Ugrás a lap tetejére
|