1942 nyara, valahol a Szovjetúnióban…

Egy Opel Blitz haladt komótosan az úton észak felé. Ellátmányért ment egy 12 km-re lévõ telepre. A jármûvet Kéglitz Elemér õrvezetõ vezette, aki a háború elõtt a MAORT-nál dolgozott sofõrként. Mellette a fülkében vitéz Horváth Mihály fõhadnagy ült, õt Feleki István alezredes rendelte magához személyes jelentéstételre. A platón, faládákon ücsörgött Kovács Imre õrmester és Tótfalusi Géza õrvezetõ. Elõbbi az ellátmányért volt felelõs, utóbbi a pakolásban fog segíteni. A teherautó zötyköldõve, csörögve-zörögve haladt a félig kikövezett úton, így a hátul ülõknek esélye sem volt beszélgetni. Inkább unottan szívták az oroszoktól zsákmányolt cigarettát.

A jármû éppen kiért egy viszonylag egyenesebb szakaszra, amikor szembõl lövések dörrentek, egy autómata fegyverbõl adtak le néhány lövést, amihez egy-két puskalövés is társult. Egy lövedék áttörte magát a fülkén, de senkit nem talált el. Viszont több lövés érte a motorházat, melybõl lassan fehér füst kezdett az ég felé kígyózni. A jármû motorja elõször kihagyott, majd teljesen meg is állt. A hadnagy és a sofõr kiugrottak a vezetõ fülkébõl és az út menti növényzet között kerestek menedéket. A platón ücsörgõ két katona a lövéseket hallva azonnal felugrott és a fülkét használva fedezékként az ellenséget fûrkészte. Kovács õrmester a 39M Király géppisztolyával az út jobb oldalán húzódó sövényre eresztett meg egy célzott lövést, amikor a sövény mögött észrevett egy puskás alakot. Tótfalusi õrvezetõ a 31M Mannlicher puskájából szintén a sövény felé tüzelt. Az imént felbukkant alak a földre esett. A magyar katonák által leadott lövések némi mozgolódást váltottak ki az út mentén húzódó sövény mögött.

A pillanatra beállt csendet kihasználva egy ember szaladt át az út bal oldaláról a másik oldalra. De a csend csak egy pillanatig tartott. Újra felugatott az ismeretlen automata fegyver, valamint a puskákból is tüzeltek az út szélén megbúvó partizánok. Tótfalusi õrvezetõ a combjához kapott és a platóra esett, amikor egy lövés érte. Szerencsére nem volt súlyos a sebesülése és saját magát el tudta látni, így a vérzést azonnal megszüntette. Az õrmester a sövényt sorozta a géppisztolyából. Kéglitz õrvezetõ megfelelõ lõállást talált egy út menti fa mögött és hosszas célzás után egy sövény mögött térdelõ partizánt talált fejbe. Szerencsétlennek a fél arcát letépte a lövedék. Élettelenül esett hátra. A sövény mögül pedig, mint a nyúl úgy ugrott ki egy alak és futott át a bal oldalra.

Horváth fõhadnagy magához tért az elsõ meglepetéstõl és Luger-ét elõhúzva a teherautó mögött átfutott az úton, így a sofõr mellé érkezett. Néhány kurta utasítást adott neki, majd a platóra is felkiabált. Az ellenséges lövések intenzitásából arra következtetett, hogy maximum négy, vagy öt támadójuk lehet, az egyik valamilyen autómata fegyverrel küzd, a többiek pedig puskákkal.

Ismét pillanatnyi csend ült a tájra. A partizánok nem mutatták magukat. A fõhadnagy elérkezettnek látta az idõt, hogy felkutassák az ellenük orvul támadókat. Azonban ezt megelõzve a bal oldalon egy gyapjas fejû alak dugta ki a fejét a sövény mögül. A sofõr azonnal tüzelt. Két lövést adott le a Mannlicherébõl és az egyik el is találta a felbukkanó alakot. Az azonnal visszarogyott a sövény mögé. Újabb feszült pillanatok következtek, miközben a sebesült Tótfalusi õrvezetõ a platóról lemászva a fõhadnagy mellé vonszolta magát. A fõhadnagy utasította, hogy maradjon a fa mögött, és fedezze õket, amennyire tudja, majd elõre lendült és egy közeli bombatölcsérben keresett menedéket. Ellenõrízte a pisztolyát. Itt nem lehet hibázni, ha a fegyver valamiért nem sül el, akkor vége és ezt nagyon jól tudta õ is. Kovács õrmester az utasításoknak megfelelõen az út jobb oldalán lemászott a jármûrõl és a sövény mögé futott, ahol térdelve keresett menedéket. Elindult a partizánok becserkészése.

Ekkor egy magányos lövés dörrent, nem volt túlzottan pontos, de a sövényen átvágódva mégis az õrmester vádlijába fúródott. Kínjában felnyõgött, majd oldalra gördült és már nyúlt is az egyéni kötszeréért. A vérzés azonban olyan erõs volt, hogy nem sikerült elállítani, így segítségért kiáltott. A sofõr habozás nélkül felettese felé rohant és mellé térdelve saját kötszerével végül sikerült a vérzést csillapítani, majd teljesen megszüntetni. Errõl a kis közjátékról Horváth fõhadnagy mit sem tudott, kiugrott a bombatölcsérbõl és a szemben lévõ sövényig rohant, ami mögött egy fa fedezékébe vetette magát. Még arra is volt ideje, hogy egy kósza lövést adjon le pisztolyából, az idõközben hátrahúzódó partizánokra. Persze a lövés inkább csak zavaró jellegû volt, veszélyt nem igazán jelentett.

Kéglitz õrvezetõ, miután ellátta bajtársa sebeit elõre görnyedve rohant egy darabon a sövénnyel párhuzamosan, majd letérdelt és lõni kezdte az út jobb oldalán fekvõ és térdelõ alakokat. Lövései nyomán az egyik partizánt sikerült eltalálnia. A fiatal orosz legény elvágódott, de még élt, mert mellkasa ütemesen járt fel és le, miközben zubbonyán egyre terjedt egy vörös vérfolt. A fõhadnagy pisztolyából több lövést leadva az utolsó még talpon lévõ partizánt is eltalálta.

Eközben az õrmester is elõre kúszott, ami sebesült lábát tekintve nem volt neki túl egyszerû, de elöntötte agyát a vér és bosszúra szomjazott. A sofõr újabb lövéseket eresztett a partizánok felé, és az út túloldalán sikerült is eltalálnia az utolsó még úgy-ahogy harcképes ellenséges harcost, aki végül a vérzõ mellkasához tapasztott kézzel a földre esett. Néma csend lett egy percig. Ekkor nyílvánvalóvá vált, hogy a támadókat a magyar katonák legyûrték, ellenállásra már nem kell számítani.

Horváth fõhadnagy és Kéglitz õrvezetõ miután átvizsgálták a partizánokat a két sebesült bajtársukat a jármûhöz segítették. Ott a platóra fektették õket, hogy pihenhessenek. Ezután visszatértek a partizánokhoz, az eszméletlen, de még élõ orosz fiú sebeit bekötözték, és a jármûhöz hurcolták. A partizán fegyvereket a paltóra hordták. Így sikerült szert tenniük egy Beretta M1938A géppisztolyra, egy Luger P08-ra, két Tokarev TT-33-ra, két Moszin-Nagant és egy Karabiner 98K puskára.

Amíg a fõhadnagy az olasz géppisztolyt, addig a sofõr a motorteret vizsgálgatta, és szomorúan látta, hogy a motor komolyan megsérült. Önerõbõl a jármû képtelen tovább haladni, így felmászott a platóra a társai mellé, megtömte pipáját némi zsákmány mahorkával és rágyújtott.


Vissza a lap tetejére