Scenario leírása Csata leírása |
Aidor egy olyan sereggel jött, amiről gyakorlatilag semmit sem tudok. Ez pedig a káosz.
Már amikor az egységeket pakoltuk fel jól kikérdeztem minden egységről, hogy melyik mit tud, hogy kb. mire számítsak.
Ellenfelem egy meglehetősen gyors sereggel készült a leglassabb egysége is ha jól emlékszem 7-es Mozgással bírt.
A kocka nekem kedvezett és én választhattam, hogy a monolitot védeni, vagy támadni akarom.
Én a támadást választottam (azaz nekem kellett eljuttatnom oda egy előre megnevezett hősömet).
Először arra gondoltam, hogy a póklovasom lesz a kiválasztott hős, de a terepet szemügyre véve,
változtattam elhatározásomon és a generálist választottam erre a feladatra. Mégpedig azért,
mert a távolság a kiinduláis zóna és a monolit között kb. 10 inch lehetett, így az orkok is könnyen odaérhetnek a 6.
kör végéig. Persze mindez nem így alakult, de erről később... A felállást én kezdtem: a terepen a felállási zónám előtt egy kb. 7 inch hosszú magas hegy, amit áthatolhatatlan terepnek beszéltünk meg, amin átlátni sem lehet. Más tereptárgy nagyon nem befolyásolta a harcot. A hegytől balra a táblaszélen raktam fel a póklovasaimat, mellé az ork harci szekeret, közéjük pedig egy spear chukkát. Bár a monolit a másik oldalon volt, de úgy okoskodtam, hogy ezek az erők vagy lekötnek sok ellenséges egységet addig, amíg a túloldalon az orkok eljutnak a monolitig, vagy ha máshogy alakul, akkor gyorsan eljuthatnak a monolitig, hogy besegítsenek, ha baj van. A hegy mögött jobbra-előre nézve állítottam fel az éjgoblinokat, melléjük az orkokat és a éjgoblinok elé a trollt. A maradék spear chukkát az orkok mellé-mögé telepítettem, mivel a felállási zóna mást nagyon nem engedett. Aidor a bal szárnyamra a táblaszélre 5 káosz vadászebet melléjük 5 lovas fosztogatót, mögéjük pedig 3 sárkányogrét állított. A hegy túloldalára, azaz a jobb szárnyamra jutott egy 5-ös egység vadászeb, egy újabb 5-ös egység lovas fosztogató, és két 4-es egység káoszlovag, az egyikben a generálissal. Aidor kezdte a játékot. Minden egységével óvatosan előrébb nyomult egy pár inchet. A vadászebek rátámadtak az éjgoblinokra, ezzel kikényszerítve a fanatikusomat. A fanatikus le is vert néhányat közülük, a vadászebek futásnak eredtek, túl a pályaszélen. Ekkor jöttem én és az orkokkal kapásból torzsalkodást dobtam. No mindegy, gondoltam, van még idő a monolitig eljutni. Kényszermozgásként kidolgoztam a fanatikus mozgását, és persze a sziklafalon kenődött szét szegény. Az orkok mögött álló spear chukkát kimozgattam a felállási zónából, hogy a következő körben már lőhessen. A trollal rohamoztam a közeledő lovas fosztogatókra, és azok rögtön futásnak is eredtek, de úgy, hogy a pályaszél előtt nem sokkal megálltak. A másik oldalon is érdekes volt a helyzet. Itt a pókokkal jelentettem be rohamot a vadászebekre, és azok is elfutottak! Mivel a pályaszélen álltak, így ők mentek a veszteséglistára. Utána jött a szekér, amivel a lovas fosztogatókat rohantam meg és láss csodát, ők is menekülőre fogták. Szintén le a tábláról. Jól megy ez gondoltam, még egy pengeváltás sem volt, és máris két ellenséges egység elveszett, egy meg menekül. A lövési fázisban a jobb oldali chukkámmal rálőttem a káoszlovagokra, persze nem sok sikerrel. De a játék még csak most kezdődött... Következő körben Aidor a a sárkány ogrékkal megrohanta a szekeremet és a pókokat is, mivel mindkét egységgel kontaktusba került. A szekeret persze egy ütéssel tönkreverte, hiszen 5-ös ereje volt, kétkezes fegyverrel. A pókok között is ritkított, de a közelharcot még így is én nyertem és a sárkányogrék futni kezdtek. Na mondom, ha ezek lemennek a pályáról, vagy utolérem őket a pókokkal (mindkettőre meg volt az esély), akkor talán meg is nyerem a csatát. De nem így történt. Megálltak a táblaszél előtt, én meg 2-3 inchel előttük. A másik oldalon a lovas fosztogatók sikeresen gyülekeztek. A káoszlovagok még mindíg nem támadtak, csak helyezkedtek, egyre közelebb a monolithoz. Ismét én jöttem és az orkoknak újra torzsalkodást dobtam ki. Na ez már azért bosszantó! A pókokkal megrohantam a sárkányogrékat, hátha sikerül lekergetni őket a pályáról, de most nem futottak el, kitartottak (itt jegyzem meg, hogy a közelharc végeredménye döntetlen volt és a zenészem miatt nyertem csak meg). A bal oldali chukka a hegy mögé húzódott így jobban belátta a jobb oldali részt. Az éjgoblinok kis íves fordulással szembeálltak az egyik káoszlovag osztaggal. A jobb oldali chukka eleresztett egy lövést a káoszlovagokra, de ez is sikertelen volt. A szám egyre inkább lefelé görbült... Újra Aidor köre jött. A generális és kis csapata megrohanta az orkjaimat lekergetve őket a pályáról, a másik káoszlovag osztag megrohanta az éjgoblinokat. Mivel oda a generálisom, a remény is, hogy eljuthat valaha a monolitig. A hátul gyülekeztetett lovas fosztogató egység pedig a sárkányogrékat indult felmenteni. Akik éppen pofozkodtak a goblin póklovasaimmal. A közelharc eredménye újra nekem kedvezett, de az ogrék maradtak (itt újra a zenész miatt nyerem csak meg a közelharcot). A körömben a póklovasok a sárkányogrékkal közelharcoltak tovább, a bal oldali chukkám pedig a szabadon álló, és oldalukat mutató káoszlovagokat vette célba szinte közvetlen közelről. De mindhiába, ez a lövés sem okozott kárt. Akárcsak a jobb oldali chukka lövése. A játék itt ért véget, mert a kijelölt idő elfogyott. A pontszámításnál 20-0-ás vereség jött ki, kíváncsian vártam, hogy kit sorsolnak ellenem a 3. csatára... Vissza a lap tetejére |