Világháborús műhely készítése

A 2. Világháború sok, csatája zajlott városokban, sokszor épületről épületre, vagy éppen szobáról szobára küzdve előre magukat, hol az egyik, hol a másik fél katonái. Éppen ezért fontos az olyan tereptárgyak elkészítése, melyek városi környezetbe illenek, de még jobb, ha ezekbe a tereptárgyakba be is lehet menni a figurákkal. Ezért fogtam neki egy ilyen tereptárgy elkészítésének, melyet most az olvasó elé tárok lépésről lépésre, fotókkal illusztrálva. (A fotókra kattintva azok nagyban is megtekinthetőek.)

1. lépés:
Szereztem 2 mm-es papír lapot, mely eredetileg reklám célokat szolgált, és felrajzoltam rá a falak körvonalait, majd körbevágtam ollóval és orvosi szikével. A falakra előrajzoltam az ablakok és ajtó helyét, majd azt is kivágtam szikével. Elgondoltam, hogy hol lesznek leomolva a vakolat részek, azt berajzoltam tollal, majd a téglák helyét is, méghozzá úgy, hogy jól rányomtam a papírra a tollat, így mély árkokat vésett a papír felületébe. Így alakult ki a vakolat alól előtűnő téglás minta. Alaplapnak 1 mm-es műanyag laoból kivágtam a tervezett épület alap méreténél kicsivel nagyobbat (kb. +5 mm minden oldalon).

2. lépés:
Ezt a lépést ma már máshogy csinálnám. Ennél az épületnél a vakolatot a téglák berajzolása után ragasztottam fel, ami azért nehéz így, mert kb. szemre kell előrajzolni a vakolat papírján a leomlott részeket. Az újabb épületeknél már a téglák berajzolása csak a vakolat részek felragasztása után történik, így rengeteg problémát eleve kiküszöbölök. Az azonban nagyon fontos, hogy az ablakokat a vakolat felragasztása előtt a helyére kell ragasztani. Az ablakokat írásvetítő fóliára nyomtatott előre elkészített ablak textúrákból vágtam ki. Ezeket a textúrákat bárki szabadon letöltheti, hogy épületeihez felhasználhassa. Továbbá az is igen fontos, hogy azokon a részeken, ahol a sarkoknál vakolat van, ott a fal vastagságával túl kell lógnia az egyik érintkező falnál a vakolatnak, hogy a másik fal szélét is eltakarja. A vakolat egyébként 160 g/m2-es papírlapból készült, de bármileny kb. 0,5 mm-es papír, vagy műanyag lap is megfelelő. Ugyanebből az anyagból egy 10 mm magas lábazatot is készítettem a falak tövébe.

3. lépés:
A falakat egymáshoz ragasztottam. A sarkoknál, ahol esetleg nem jól sikerült az illesztés, Trinát mestertapasszal tömítettem a réseket, és hagytam, hogy a tapasz megszáradjon. Próbáltam a belső sarkoknál is törekedni arra, hogy egy kicsike lekerekítés legyen a sarokban, ne teljesen sarkos legyen.

4. lépés:
Próbálgattam, hogy milyen legyen a festés belül, de végül a fehér színnél maradtam. Ezt több rétegben vittem fel, igyekeztem függőleges irányba mozgatni az ecsetet, így a híg fehér festék (Deca Color 12-92) több rétegben olyan hatást kelt, mintha meszelve lenne a felület. A külső tégla részeket először világos szürkével lefestettem (már így is jól nézett ki), de a végső színt a Humbrol 60-as piros (skarlát) színű festéke adta. Két rétegben került fel a tégla részekre. A vakolat színét a fent említett Deca Color 12-92 és Humbrol 71 keverésével állítottam elő és híg formában kentem a felületre. A lábazatot Humbrol 5005 (régi kód) szürkével festettem le. Az alaplapot Montana sötét szürke spray-vel lefújtam. A falakat az alaplapra ragasztottam.

5. lépés:
Valamikor régen a Vaterán vásároltam néhány H0 (1:87) méretarányű megmunkáló gépet (esztergákat és egy sugár fúrógépet). Ezeket most behelyeztem, hogy kialakítsam a végleges formáját a belső elrendezésnek. Több változatot is kipróbáltam, de szem előtt kellett tartani, hogy az épületben figuráknak kell majd mozognia, így kellően nagy teret hagytam középen.

6. lépés:
A tetőt szintén a már említett 2 mm-es papírlapból vágtam ki méretre. A felső felületére egy sima írógép papírra nyomtatott hullámlemez textúrát ragasztottam. Ez is letölthető és felhasználható. A tető 3 oldalára (oldalsó kettő és az elülső) 0,5 mm-es papírcsíkokat ragasztottam. Ezek tartják a helyén és így könnyen el is távolítható. Ezek az oldallemezek végül majd Humbrol 53-as festékkel lesznek lefestve a tető hátsó peremével együtt.

7. lépés:
Helyére ragasztottam a gépeket. Valamint egy műgyanta emulziós hordót is (Mark gyártmány), amit Humbrol 30-al festettem le. A 160 g/m2-es papírból kivágtam és hajtogattam lemezszekrényeket. Ezeket Humbrol 87-el festettem le. 1 mm-es balsa fából kivágtam egy padot és 2 mm-es balsa fából lábakat vágtam hozzá. Összeragasztottam és diópáccal kentem le. A falakra plakátokat ragasztottam, melyek letölthetőek és felhasználhatóak. A szekrényeket és a padot is a helyére ragasztottam. Miután minden ragasztás megszáradt, a gépeket, a hordót, a szekrények alját és a padló bizonyos részeit is fekete bemosóval kezeltem. Óvatosan az ablak kivágások alsó részére és a falak tövébe, sarkokba is kentem bemosót.

8. lépés:
Kivágtam egy az ajtó nyílásnál (oldalanként, kivéve az alsót) 1-1 mm-el nagyobb papírtlapot (a 160 g/m2-es papírból), majd egy akkorát, mint az ajtónyílás. Az előbbibe az egyik oldalról tollal X-eket rajzoltam, ami a domborított merevítést rajzolja ki a másik oldalon. A zsanérok helyéhez is 1-1 pontot nyomtam, így ott csavar, vagy szegecs fej alakult ki. A két papírlapot összeragasztottam, a kilincs helyén kifúrtam és gem kapocsból végott és hajlított kilincset dugtam át rajta, amit aztán oda is ragasztottam. Az ajtót Humbrol 87-el, a kilicset Humbrol 11-el festettem le. Utána az egészet a helyére ragasztottam. Kapott ez is egy kis fekete bemosást.

9. lépés:
A ház körüli részeket bekentem Palma Tex Palma-fa ragasztóval, és szórtam rá földet. Amolyan egyszerű udvari földet, amit előzőleg leszitáltam. Néhány helyre került műfű, színezett szivacs és izlandi moszat is. Amikor minden a helyére került és a ragasztó is megszáradt, akkor Very Well matt lakkal lefújtam kívül belül. Ez rögzíti valamelyest a növényzetet és a fényes lábazatnak is elveszi a fényét valamennyire.

10. lépés:
Utolsó lépésként vöröses-barnás pasztellkréta porral kezeltem azokat a helyeket, amelyeket rozsdásnak gondoltam (a szekrények, az ajtó és a tető sarkai). Ezek után barna pasztellkréta porral a külső falakat poroztam be. Bőven adtam nekik barna port. Amikor ezzel is megvoltam szürke port vettem elő, amiből a falak alja (de még a lábazat felett) kapott és a belső falak sarkai, a gépek alja, a pad alatti rész, az ablakok alsó párkány része stb.